Érdekességek

Névnapom: április 14.

Csillagjegyem: nyilas

Családi állapotom: nőtlen

Vallásom: református

Nem dohányzom

 

Gyerekkoromban református lelkész és sportriporter akartam lenni. Így lettem politikus. :-)

 

Nagy sportrajongó vagyok, a foci és a kosárlabda a kedvenc sportágaim. Bár hozzá kell tennem, hogy a kosárlabda csak a negyedik kedvencem, az első három ugyanis a foci, a futball és a labdarúgás. :) Szabadidőmben magam is szívesen focizom, esetleg kosarazom. A labdarúgás szeretetét nagyrészt édesapámnak köszönhetem, aki fiatal korában a Pécs NB I-es ifi csapatában is védett. Végül tanulmányai miatt nem tudta vállalni ilyen magas szinten a sportot, de alacsonyabb osztályú klubokban később is szerepelt. Neki köszönhetően kezdetben én is kapus voltam, majd úgy döntöttem, hogy inkább csatárként próbálok szerencsét. Általános iskolás koromban jártam edzésekre is, azóta csak hobbi szinten rúgom a bőrt. Hálóőrként Király Gábor volt a példaképem, kiskoromban a szombathelyi piacon alapos kutatómunka után be is szereztem egy szürke mackóalsót.

LOKI

Szurkolóként igazi fanatikus vagyok. A magyar csapatok  közül 8 éves korom, azaz 1993 óta a Debreceni VSC-ért, vagyis a Lokiért dobog a szívem. Ekkor kezdtem el követni a magyar focit, és nagyon megtetszett a többek között Sándor Tamás, Dombi Tibor, Szatmári Csaba, Liviu Goian és Horváth Béla nevével fémjelzett fiatal, akkor újonc csapat játéka. Az első Loki-meccs, amin ott voltam (édesapámmal), az 1994. augusztus 27-én rendezett ZTE-DVSC mérkőzés volt, ahol 2-1-re kikaptunk (a gólunkat Vadicska lőtte). A szurkolói kártyát nem vagyok hajlandó kiváltani, de bevezetéséig próbáltam a csapat lehető legtöbb meccsén megjelenni. A cívisvárosba a távolság miatt évente csak egyszer-kétszer tudtam eljutni, de az idegenbeli meccsek közül igyekeztem ott lenni minél többön: a budapestiek mellett Székesfehérvárra, Zalaegerszegre és Szombathelyre rendszeresen el szoktam látogatni. Természetesen ott voltam a hazai BL- és EL-mérkőzéseken is, az ultrák szektorában, akik közül többeket ismerek. Ők azok, akik esőben, hóban, sikerben és kudarcban egyaránt kitartottak a csapat mellett. Sajnos az elmúlt évek intézkedései következtében a meccsek nélkülük, hangulattalanul zajlanak.

szurkolás

A külföldi csapatok közül a Bayern München az első számú favorit nálam, a nagy kedvencem Lothar Matthäus volt. Gondolom, ezek után nem meglepő, hogy a világversenyeken a német válogatottnak szoktam drukkolni. Itt jegyezném meg, hogy a szurkolói kártya előtti időkben a magyar válogatott hazai meccseire is rendszeresen kilátogattam, a Puskás Ferenc Stadionban a T jobb szektorban lehetett velem találkozni. 2013-ban különvonattal megjártam Bukarestet is, ahová tavaly az önkormányzati választások miatt nem jutottam el, pedig ezúttal szerencsére jobb eredményt értünk el. Bízom benne, hogy Dárdai Pál vezetésével hosszú idő után kijutunk az Eb-re.

Bukarest

Kosárlabdában lokálpatrióta vagyok, körmendi születésűként természetesen a Körmend a kedvenc csapatom. Rendszeres látogatója vagyok az MTE kosármeccseinek, szinte az összes hazai mérkőzésen ott vagyok és szurkolok a csapatért. Idegenbe sajnos az utóbbi időben ritkábban tudok eljutni, de Zalaegerszegre és Szombathelyre szinte mindig el szoktam utazni. Kosármeccsekre egyébként csak másodéves egyetemista koromban, 2005-ben kezdtem el járni, addig csak a tévén és az Interneten keresztül követtem az MTE mérkőzéseit. A hangulat azonban itt is magával ragadott, így azóta igyekszem a lehető legtöbb mérkőzésen ott lenni. Sajnos az idei szezonban finoman szólva nem remekel a csapat, de reménykedem az edzőváltás utáni jobb folytatásban.

MTE

 

Kedvenc

ételeim: májgombócleves, dödölle, hús hússal :D

italom: szénsavmentes ásványvíz (azért néha a sör is lecsúszik :) )

filmjeim: sok van, pl. Éjszakai ragadozók, Napos oldal, Napok romjai, Az ördög maga, Sztálingrád, A rettenthetetlen, Holt költők társasága, A tanú, A mások élete, Szerelem első vérig, A bárányok hallgatnak, A Passió

együtteseim: Szabó Balázs Bandája, Paddy and the Rats, Amy Macdonald, Hurts

íróim: Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Szabó Magda

költőm: Ady Endre

városaim: Debrecen, Körmend, Sellye, Szeged, Szentgotthárd (nem rangsor, csak abc-sorrend :) )

országaim: Magyarország, Írország, Skócia

 

idézetem:

"Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon." (Mt 5,37)


Továbbiak: http://www.facebook.com/tibor.bana.7/about ;)