A Jobbik Vas megyei listája

A Jobbik polgármester- és képviselőjelöltjei, valamint aktivistái elkezdték az ajánlószelvények gyűjtését Vas megye településein. Amint azt a közelmúltban tartott sajtótájékoztatóinkon elmondtuk, a 10 000 főnél nagyobb városokban minden körzetben indítunk képviselőjelölteket, emellett a városok közül Szentgotthárdon és Csepregen szavazhatnak a Vas megyeiek jobbikos jelöltekre, de számtalan kisebb településen is találkozhatnak a helyiek jobbikos képviselőjelöltekkel.

„Alkalmasak vagyunk a parlamenti munkára” – Bana Tibor értékel

Az Országgyűlésben eltöltött jó két hónappal kapcsolatban vegyes érzések kavarognak bennem. Felemelő érzés volt a Szent Korona előtt letenni az esküt, korjegyzőként szerepelni az alakuló ülésen, illetve büszkeséggel tölt el az is, hogy a magyar nemzet újraegyesítése szempontjából fontos szavazásokon én is megnyomhattam az igen gombot. Hatalmas élmény nap mint nap országgyűlési képviselőként belépni a nemzet templomába, ebbe a gyönyörű épületbe.

A Jobbik lehet a Fidesz kihívója

Egy-két héten belül megnevezi szombathelyi polgármester-jelöltjét a Jobbik Magyarországért Mozgalom - hangzott el a párt szombati sajtótájékoztatóján. A város minden választókörzetében indítanak jelöltet, most zajlanak a meghallgatások.

Vona Gábor azt is elmondta: a három ellenzéki párt közül a Jobbik lehet a Fidesz kihívója az önkormányzati választásokon.

Jobbik-sajtótájékoztató Szombathelyen

Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke gyalogosan közelítette meg a szombathelyi sajtótájékoztató helyszínét: a Vörösmarty utcai Jobbik-irodától a Fő téren át a Wagner vendégudvarig.

Bana Tibor kérdése a külügyminiszterhez: Várható-e jelentős változás diplomáciai téren a hulladékégető és a Rába szennyezése ügyében?

Tisztelt Miniszter Úr!

Az országgyűlési választási kampány hajrájában Szentgotthárdon járt Áder János európai parlamenti képviselő, valamint több Vas megyei fideszes képviselőtársam, akik részéről komoly ígéretek hangzottak el a hulladékégetővel szembeni kemény fellépésre vonatkozóan.

A trianoni békeszerződés 90. évfordulójára emlékeztek

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Szentgotthárdi Szervezete a Hősök szobránál tartott megemlékezést a trianoni békediktátum megkötésének 90. évfordulóján. Az eseményen üdvözölték a határon túl élők kettős állampolgárságáról szóló törvény elfogadását és azt, hogy a kormány a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június negyedikét. A rendezvényen felidézték a 90 éve történteket, majd egy-egy szál gyertyával emlékezésre, emlékeztetésre buzdították az ország lakóit.

Az első két hétről

A május 14-i alakuló ülést követően 17-én megkezdődött a munka az Országgyűlésben, melyből igyekeztem magam is kivenni a részemet.