Nyári élmények I.

Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülése óta eltelt két hétben a megyei elnökként végzett feladataim mellett több maradandó élménnyel is gazdagodhattam, ezekről osztanék meg a kedves Olvasókkal néhány gondolatot.

16-án, szombaton délelőtt Holecz Ferenc körmendi elnökkel, valamint a Körmendi Jobbik Ifjúsági Tagozat tagjaival a hegyháthodászi falunapon vettünk részt. Az ország négy jobbikos polgármesterének egyikével, Dervalics Rolanddal való eszmecsere mellett másokkal is lehetőségem nyílt kötetlenül beszélgetni. Sajnos a focitornán a komáromi jobbikos családi napon "beszerzett" kisebb bokasérülésem miatt nem vehettem részt, de a finom ebédet természetesen nem hagytam ki. A Körmendre való visszatérést követően Csepregre indultam, hogy első alkalommal részt vegyek az Ismerős Arcok Táborban. Bár az IA egyike a kedvenc együtteseimnek, így nagyon sok koncertjüket élvezhettem már, a Táborba az idei évig még nem sikerült eljutnom. Ugyanígy volt ezzel Vágó Sebestyén képviselőtársam is: vele, valamint csepregi barátainkkal, Takács Adriánékkal egy nagyon emlékezetes szombat délutánt-estét töltöttem el Vas megye e szép kisvárosában. A Taródi Tamás által életre hívott Trianon Emlékhely meglátogatását, valamint a helyi televíziónak Sebivel közösen adott interjút követően közösen énekeltünk a várva várt koncerten. Az Eső mossa című új dal egyből a kedvenceim közé került.

A hétvége után szerencsére volt időm egy kis szusszanásra, hogy aztán csütörtökön Zánka felé vegyük az irányt a körmendi Jobbik IT-sekkel, Molnár Daniékkal, ahol a Jobbik Ifjúsági Tagozat Táborára került sor. Itt a régi vagy kevésbé régi ismerősökkel való találkozás mellett sok ifjú honleányt és hazafit ismerhettem meg, a komoly hangvételű beszélgetéseken és előadásokon kívül pedig természetesen a bulizás is része volt ennek a néhány napnak, amelyből magam is igyekeztem aktívan kivenni a részemet. :) A szombaton ebédidőben lezajlott könnyed hangvételű beszélgetést követően búcsút kellett intenem Zánkának, mivel a petőmihályfai I. Vasi Hegyhát Hagyományőrző Napra voltam hivatalos, ahová kora délután érkeztem meg. Miután a rendezvény fővédnökeként köszöntöttem a megjelenteket, Balassa Péter megyei alelnökünkkel, szombathelyi önkormányzati képviselőnkkel együtt jobbnál jobb étkeket volt lehetőségünk végigkóstolni a főzőverseny zsűrijének tagjaiként. Bár az időjárás lehetett volna kegyesebb is hozzánk, így is egy nagyon jó hangulatú rendezvénynek lehettünk részesei. Az eseménnyel a szervezők hagyományt kívánnak teremteni, és ismerve Simon Péter telekesi elnökünket, valamint Stampfel Szilárdot, a HVIM Vas megyei elnökét, biztos vagyok benne, hogy évről évre egyre színvonalasabb eseményre kerül sor a gyönyörű környezetben fekvő petőmihályfai szőlőhegyen.

A kikapcsolódásra lehetőséget nyújtó események mellett természetesen a szorosan vett pártélet is zajlott. Címszavakban: Rába Kálmán megyei alelnökünkkel, megyei közgyűlési képviselőnkkel sajtótájékoztatót tartottunk Szombathelyen; interjút adtam a Gotthárdi Körkép című szentgotthárdi havilapnak; részt vettem a szentgotthárdi és a körmendi alapszervezet taggyűlésén; megbeszéltük az augusztus 14-i, cigánybűnözés elleni tüntetésünk részleteit; végül, de nem utolsósorban pedig a mai napon hét alapító taggal megalakult a Jobbik Gersekaráti Szervezete. Bízom benne, hogy a nyár további része is hasonlóan szép élményeket tartogat még számomra. Ígérem, hogy ezekről is beszámolok majd itt a honlapon.

 

Szentgotthárd, 2011. július 24.