banatibor.jobbik.hu

Cikkek

Az egyházi iskola tervéről
Iskoláink átalakításáról az intézmények igazgatói mintegy két hete szereztek tudomást templomba járó kollégától, illetve nagymamától azzal a megjegyzéssel, hogy ez még titok... A Közösen Szentgotthárdért Egyesület elsősorban az eljárást kritizálja.

A kultúra nemzeti alap!
A kultúra nemzeti alap! A szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért tüntetünk. Éppen Jordán Tamás beszél, aki ellen nemtelen politikai támadásokat folytatott a Fidesz az elmúlt években, holott minden Vas megyei büszke lehet az általa vezetett szombathelyi Weöres Sándor Színházra.

Közeleg a karácsony!
Kollégáimmal egész évben igyekszünk segíteni a nehéz helyzetben élő honfitársainkon - határon innen és túl. Karácsony közeledtével szeretnénk felhívni a figyelmet az olyan nehéz sorsú gyermekekre, családokra, ahol a karácsony nem a csillogásról vagy a bőségesen terített asztalokról szól. Ezért kezdtünk gyűjtésbe Vas megyében is, a Szeretet lángja akció keretében, hogy azoknak a gyermekeknek is ünnep legyen a karácsony, akiknek erre nincsenek meg az anyagi lehetőségeik.

A klímaváltozásról
A helsinki COSAC-ülés második napján a klímaváltozás témájánál szólaltam fel. Elmondtam: drasztikus lépésekre van szükség ahhoz, hogy tartani tudjuk a párizsi megállapodás számait és elérjük a 2050-es célokat. Bár több nagy kibocsátó, mint Kína vagy az Egyesült Államok nem tesznek kellő lépéseket, Európának jó példával kell élen járnia. Az oktatásba és az új technológiákba kell befektetnünk, amivel gazdasági versenyelőnyhöz is juthatunk, miközben lépéseket teszünk egy zöldebb jövő felé. On the second day of COSAC I talked about the dangers of climate change and the measures we need to take. Although major emitters like China or US don’t do everything to combat global warming, EU must make good example, invest in edu and new technologies. 🇭🇺🇪🇺 Bana Tibor országgyűlési képviselő (Jobbik), az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának alelnöke

A jogállamiság fontosságáról
Ma és holnap Helsinkiben tartja ülését a COSAC, az európai uniós ügyek bizottságainak európai szintű találkozója. A mai napon a finn uniós elnökség prioritásai kapcsán szólaltam fel. Ezek egyike volt, hogy a tagállamok hűek maradjanak az EU közös értékeihez és megfeleljenek bizonyos jogállami kritériumoknak. Az EU-nak lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy minden tagállamában érvényesüljön a sajtószabadság, a bíróságok függetlenek legyenek, a különböző kisebbségi jogokat biztosítsák, az uniós forrásokat pedig korrupciómentesen használják fel. Today at the COSAC meeting I spoke about that strengthening common values and the rule of law should be one of our top priorities. We need to find ways to protect EU values and respect the sovereignity of the member states at the same time. Bana Tibor országgyűlési képviselő (Jobbik), az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának alelnöke

Polgármesterekkel találkoztam
Tegnap egy Vas megyei kistelepülésen megkezdtem országjárásomat, ma pedig zárt körben találkoztam Körmend, Szentgotthárd, Vasvár, Jánosháza és Őriszentpéter környéki polgármesterekkel. A kötetlen beszélgetés nagyon jól sikerült, számtalan fontos kérdésről tudtunk egyeztetni. A Vas megyeiek továbbra is számíthatnak rám!

A vidékért is tenne a Jobbik
A Vas Népének ennyit sikerült írnia tegnapi sajtótájékoztatónkról. A kép saját készítésű...

Ismét találkoztunk a Magyar Európai Üzleti Tanács tagjaival
Nagy örömömre szolgált, hogy ma bizottsági szinten ismét találkoztunk a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) tagjaival, akikkel mindig színvonalas beszélgetéseket folytatunk hazánk jövőjéről.

Meddig kívánja még szűkíteni a kormány a körmendi kórházban a betegellátást?
Mai szóbeli kérdésem: Meddig szűkíti még a kormány a körmendi kórházban a betegellátást?

A Várhelyi-meghallgatásról
“A szomszédságpolitikáért és uniós bővítésért felelős biztosjelöltet pénteken az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága hallgatta meg. Az ellenzéki képviselők közül egyedül Bana Tibor, a bizottság jobbikos alelnöke volt jelen.