Bana Tibor kérdése a nemzeti fejlesztési miniszterhez: Vas megye ismét a vesztesek között? II.

Tisztelt Államtitkár Úr!

Két héttel ezelőtt kérdést tettem fel Fellegi miniszter úrnak, melyre akkor is államtitkár úr válaszolt. A kérdés arra vonatkozott, hogy igazak-e azok a sajtóértesülések, miszerint a kormány olyan irányú átcsoportosításra készül az uniós támogatások között, amely összesen 69 kilométernyi, kistelepülésekhez köthető útszakasz fejlesztési tervének törlését tartalmazza.

Bana Tibor országgyűlési képviselő fogadóórája

Bana Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője december 3-án, pénteken 14 és 16 óra között fogadóórát tart Szentgotthárdon, a Polgármesteri Hivatalban (Széll Kálmán tér 11.), az I. emeleten található polgármesteri tárgyalóban.

Szeretettel várja az érdeklődőket!

Időpont: 
2010, December 3 - 14:00
Helyszín: 
Polgármesteri Hivatal (Széll Kálmán tér 11.), polgármesteri tárgyaló (I. emelet)

Bana Tibor módosító javaslatai a költségvetési törvényjavaslathoz

"A szentgotthárdi barokk templom az ország harmadik legnagyobb barokk temploma, Szentgotthárd város egyik jelképe. A templom belső restaurációja – melyhez a pontos tervek is rendelkezésre állnak – szükséges és sürgős feladat lenne."

Bana Tibor ezzel kapcsolatban két módosító javaslatot is benyújtott.

A 100 millió forintos támogatást tartalmazó módosító indítvány:

Bana Tibor és Szávay István módosító javaslatot nyújtott be a népszámlálási törvény módosításához

Bana Tibor és Szávay István módosító javaslatot nyújtott be a népszámlálási törvény módosításához annak érdekében, hogy a magukat valamely, a törvény által el nem ismert nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozónak valló személyek (pl.: bunyevácok, sokácok, vendek, jászok, kunok) létszámára nézve is összesítés készüljön a népszámlálást követően, és ne az „egyebek” kategóriában szerepeljenek összesítve.

Bana Tibor kérdése a nemzeti fejlesztési miniszterhez: Vas megye ismét a vesztesek között?

Tisztelt Államtitkár Úr!

Az elmúlt héten a sajtóban arról olvashattunk, hogy a kormány átcsoportosításra készül az uniós támogatások között. Összesen 69 kilométernyi, kistelepülésekhez köthető útszakasz fejlesztési tervét törölhetik a kis- és középvállalkozások uniós forrásokhoz juttatásáról szóló ígéretek teljesítéséhez.

'56 áldozataira emlékezett a Jobbik

1956. november 4-én a mennydörgés parancsra indult meg a Forgószél-hadművelet Magyarország ellen. A szovjet Vörös Hadsereg leverte az október 23-ai magyar forradalmat. Az áldozatokra és a szabadságharc vérbefojtására emlékezett a Jobbik Szentgotthárdi Alapszervezete az elmúlt szombaton a Hősi Emlékműnél.

 

 

Bana Tibor november 4-i megemlékező beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

54 évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg másodszor is lerohanta hazánkat. 1956. november 4-én magyar idő szerint hajnali 4 órakor, miután elhangzott a mennydörgés jelszó, megindult a Forgószél-hadművelet Magyarország ellen.